Aktualitások

 

Rumi Rajki Kultúrális Napok

A Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ, - 2013-óta az ÁMK-ból kiszakított Rumi Rajki István Általános Iskolával együtt - az idei évben immár 15. alkalommal rendezte meg - a Magyar Kultúra Napja alkalmából - a Rumi Rajki Kulturális napok rendezvénysorozatát.
Évek óta hagyomány, hogy az ÁMK közösségei, az iskola tanulói, tanárai kulturális műsorral készülnek, ismert művészeti csoportokat, előadókat is meghívnak erre az ünnepre, s egy képzőművészeti kiállítás megnyitójával zárul az ünnepség.
A kialakult hagyományokat folytatva, január 22-én a Kistérségi Komplex Tanulmányi verseny zajlott a térség általános iskolái 4. és 8. osztályos csapatainak részvételével. A diákok 3, illetve 5 műveltségterület terén bizonyították tudásukat, felkészültségüket kiváló eredményekkel. 23-án a "Vizuális találékonyság" rajz és kézműves versenyen a környék iskoláinak mintegy 80 tanulója vett részt, akik beküldött rajzaikkal neveztek, s a helyszínen pedig agyagból készített alkotásokkal bizonyították tehetségüket.
Január 24-én pedig ünnepi műsorral, kiállítás megnyitóval zárult a rendezvénysorozat. A magyar kultúra előtt tisztelegve a Himnusz elhangzását követően Kraft László alpolgármester, a Rumi Rajki István Általános Iskola igazgatója mondta el Kultúra Napi gondolatait, s köszöntötte az egybegyűlteket. Az iskola tanulói magyar szerzők dalaival, népdalokkal, népi tánccal készültek az ünnepre, de a szomszédos Zsennyén született, s az idén 100 éve, 22 esztendősen hősi halált halt Békássy Ferenc költőre is emlékeztek saját versének előadásával.
A Rumi Kórusegyesület nőikara Móricz Iván karnagy vezénylésével népdalokkal, népdal feldolgozásokkal köszöntötte az ünnepet és az ünneplőket. A műsort a sárvári Nádiverebek együttes zárta Kultúra napi műsorukban többek között Weöres Sándor, Balogh József megzenésített verseit adták elő.
Az ünnepséget követően Kékesi Gábor körmendi képzőművész, a Rumi Rajki Műpártoló Kör tagja "Téli tárlat" című kiállítását ifj. Grubánovits Attila képzőművész nyitotta meg a Művelődési Ház Padlás Galériájában.
 
A Vas Népe cikke itt találtató:
 
 
Képek kapcsódó galériáinkban: